Az Élet és Tudomány 1984. áprilisában megjelent 22. számában egy, a kosárfonók számára különösen érdekes cikket közöltek a Fűz- és Kosárfonó Vállalat működéséről, az akkori fűztermesztésről, az amerikai fűz jellemzőiről, valamint a vessző feldolgozásának folyamatáról.

Az írás az alábbi fotókon eredeti formájában is olvasható, a könnyebb olvashatóság és kereshetőség érdekében pedig szöveges – szó szerinti – átiratát is közzéteszem.

„A fémek, majd a műanyagok elterjedésével – úgy látszott – megszűnik a fűzfonás, az emberiségnek egyik legősibb iparága. Hogy ez mikor jött létre, azt nem tudjuk, mindenesetre már a bibliai történetek között is a legrégebbiekben szerepel: Mózesre fűzfa kosárban leltek rá a Nílus vizén… S még napjainkban is nagy a kereslet a fűzfavesszőből készült tárgyak iránt, jóllehet teljes egészükben helyettesíthetnék őket fémekből és műanyagokból gyártott termékekkel. E nagy keresletnek köszönhetjük, hogy a körülbelül 1700 embert foglalkoztató hazai Fűz- és Kosárfonó Vállalat – mint igazgatója, Csapó Mihály elmondta – tőkés valuta befektetése nélkül évente mintegy 3 millió dollárt hoz.

A fűzfonás nyersanyagaként hasznosítható füzek (Salix sp.) kizárólag a mérsékelt éghajlati övben honosak. Egykor a főképpen háziipari jelleggel végzett fűzfonáshoz elegendő és megfelelő volt a folyók árterein gyűjtött vessző, manapság azonban a fűzfavesszőt is – akárcsak a gabonát, a kapásokat stb. – termesztjük.

A fonáshoz megfelelő fűzvessző hajlékony, rugalmas. A bél aránya a farészhez viszonyítva kicsiny: a háncs és a kéreg könnyen lehúzható róla. Nem törik, nem göcsös.

E tulajdonságok, persze, nagymértékben függenek a fajtától is. Ma az amerikai füzet* (Salix americana) tartják a legmegfelelőbbnek. Mi is ezt termesztjük mintegy 2400 h-on. Dugványaiból százezret telepítenek 1 ha-ra. Ezek – ha a tápanyagellátást, az öntözést, a növényvédelmet gondosan végezzük – a harmadik évben termőre fordulnak, s tizenöt-húsz éven át évente arathatók róluk a fonásra alkalmas vesszők.

Aratásra a vesszők befásodása után, szeptember végétől március derekáig tart az alkalmas időszak. A feldolgozásra legalkalmasabb vesszők legföljebb ceruza vastagságúak. A learatott vessző csak nyersanyag, s további „megmunkálást” kíván ahhoz, hogy fonható legyen. A fonáshoz kétféle nyersanyagot használnak: fehéret és barnát.

A fehér fűzvesszőhöz való hajtásokat a nedvkeringés megindulása után, de még az előtt kell learatni, hogy az osztódószövet (a kambium) elkezdené építeni a farészt. A vesszőket ugyanis kézzel kell hántolni ahhoz, hogy fehérek maradjanak, s a háncs csak az említett mintegy kéthetes időszakban válik el könnyűszerrel a farésztől. Ez a fölöttébb rövid idő azonban meghosszabbítható mintegy másfél hónapnyira azáltal, hogy „becsapják” a növényt. A kötegzett vesszőket a hajtatóban vízbe állítják: a vesszőkben megindul a nedvkeringés, de a farész növekedése nem indul meg, mert elvesztett gyökérzetüket igyekeznek pótolni.

Az úgynevezett barna fűzvesszőt az aratás után megszárítják, kazalba rakják, majd a hántolás előtt nyolc-tizenkét órán át üstökben főzik. Ennek során a háncs és a kéreg felpuhul, s géppel lehántható a vesszőről. Ezután teljesen megszárítják a vesszőt.

A fonáshoz hajlékony vessző kell, ezért előtte mindkét vesszőféleséget vízben áztatják, hogy fonható legyen. A fonott terméket azután megszárítják, majd gombamentesítés végett kénezik. Végül a fonott tárgyakat lakkozzák, pácolják vagy festik – a megrendelő kívánsága szerint.

A mintegy 20 vagon fehér és 120–130 vagon barna fűzvesszőből 600–700 féle terméket gyártanak, s ennek 95 százalékát tőkés piacon értékesítik. (Svédországban és az NSZK-ban a fehér vesszőből font tárgyakat vásárolják szívesen, egyébként a legtöbb országban a természetes – natúr – színű termékeket kedvelik.)

A tárgyak megformálásával, mintázatuknak a megtervezésével és elkészítésével a vállalat dolgozóinak mintegy a fele foglalkozik – a másik fele a fűzvesszőt termeli. A fonás nem gépesíthető, a kosárfonó mesterek kezéből kikerült tárgyak mind egyedi alkotások. Ezért bármilyen egyszerűek is azok, a mester ízlését és tudását tükrözik. Talán éppen ezért az „egyedi” voltukért kedveljük e tárgyakat, meg azért, mert természetes anyagból valók. Ráadásul hulladékként sem szennyezik a környezetünket… Elbomlanak, visszakerülnek az anyagok természetes körforgásába, növényi tápanyag és végül ismét fa lesz belőlük…”

Szabó Ilona


„A képekhez tartozó képaláírások:

Nagy kép: a fűzvessző csak akkor lesz szép fehér, ha levágása után nyers állapotban hántják le a kérgét. Ezért a vesszőnyalábokat hajtatóban – vízbe állítva – tartják életben a hántolásig

Lent balra: a learatott fűzvesszőt szárítva tárolják a hántolásig

Fent jobbra: a megszáradt vesszőket a hántolás előtt több órán át főzik, hogy a kérgük fölpuhuljon. Azután – ez látható képünkön – géppel hántolják őket (Babos Rezső felvételei).

Címkép: Bojár Ottó felvétele a Fűzfonás vímű cikkhez"


*„AMERIKAI FŰZ (Salix americana): feltehetően a Salix cordata és a Salix gracilis nevű fűzfajoknak a hibridje. Az Amerikai Egyesült Államokban szelektálták. Az amerikai füzek egyetlen hímnemű egyed ivartalan úton létrehozott utódai (klónjai), ezért mindegyik amerikai fűz hímnemű. Németországban 1885 óta használják kosárfonásra, s ma már a legtöbb országban ez a fonott áruk legfőbb anyaga."